2014. december 31., szerda

Eddie

Nyájas olvasóm


(Mint észrevehetted hébe-hóba de több-kevesebb rendszerességgel blogolok mindenféle engem érdeklő témáról, ami itt külhonban foglalkoztat. Eddig mind a trágárságot mind a személyeskedést kerültem. Sajnos a mai posztom szereplője nem érdemel meg semmiféle udvariasságot így ha Téged zavar a közvetlen stílus kérlek itt hagyd abba az olvasást. Köszönöm. :) )


Azok, akik folytatják szeretném bemutatni az internet legmélyebb bugyrából származó emberünket mai bejegyzésem sztárját Eddie-t. Aki nem ismeri Eddie azoknak a külföldön szerencsét próbáló magyaroknak a prototípusa, aki önként és dalolva gyalázza saját fajtáját. Talán álljon is mindjárt egy idézet, abból a posztból, amit annó a Határátkelőre írt.

"Gyerekkorom óta érdekelt, hogy milyen lehet máshol, másfajta emberek között élni, így egy hosszan tartó vergődés végére került pont azzal, hogy végleg [ismétlem végleg!] hátat fordítottam annak a hulladéktárolónak, amit ma Magyarországnak neveznek."


Tehát Hölgyeim és Uraim íme az az ember, aki pár évvel ezelőtt lehülyézett mindenkit, mert a világ legótvarabb országában (mármint Magyarországon) akarnak élni és undorodott a saját magyarságától is. Törleszkedése jutalmául az írektől kulimunkát meg egy lyuknak csúfolt lakás kapott jó drágán, olyan minőségben, hogy otthon egy kisebbségi a nagydolgát nem végezné el ott. Most persze, hogy lassan felébredt mindenkitől azt várja el, hogy a nyugatot a világ berendezkedését és persze az íreket ítéljék el a hét minden napján és Magyarország egyre élhetőbb hely neki. Nagy pofával magas lóra ült így szép nagyot bukott. :)

 Az ő története talán nem is lenne említésre méltó ha ezután a pálfordulás után szépen csendben meghúzná magát. De sajnos ez nem így történt. Hősünk továbbra is osztotta az észt a blogján  aki pisszent ellene kitiltotta  az esetleges ellentmondásokat az életében a maga szájíze szerint elbagatellizálva szépen elmagyarázta. Néha lehülyézte azokat akik a trágár irásait olvasták (mert mily' meglepő ez kapta a legtöbb kattintást) eszébe sem jutott, hogy nem csak olvasni gáz ilyeneket hanem kiszolgálni az ilyen irányú igényeket. Utána meg sopánkodni a világ züllötségén, na az kérem a jellemtelenség csimborasszója. Volt, hogy embereket lekurvázott esetleg az anyját vagy agresszíven fenyegetőzött.

Mivel nemrég megláttam Hinta blogján szépen írtam neki pár keresetlen szót, a kommentekben majd a nőjének is,amit Hinta azóta törölt. Gondoltam mindenki elmondja a magáét és szépen éljük tovább az életünket de ekkor valami meglepő történt. Hinta, aki mindig is sérelmezte a Határátkelő blogon a cenzúrát illetve őt magát is kitiltották szépen kitörölt pár bejegyzést. Az csak hab a tortán, hogy erre eddie a mindig vagány és bármikor beszólni képes, az értetlenkedőket helyre rakó kemény fiú kérte erre. Mert, hogy ő nem bírja a személyeskedést. Az az ember, akinek a tollából a következő roppant "intelligens" bejegyzés is megszületett:

kinyíló - becsukódó tartalmak egy oldalon belül Nyisd ki! ... Eddie posztja Tanatónak


No, ezek után gondoltam úgy, hogy eddie barátunk ilyen jellegű kérései illetve az ilyen jellegű kéréseinek (miszerint vele senki ne személyeskedjen) figyelembe vétele minimum nevetséges. Aki beugat mindenkinek viselje el ha őt is alázgatják egy picit. Ezzel a bejegyzésemmel megmentem ennek a jellemhuszárnak a gondolatait ill. a saját és Lucas Meier által írt véleményemet az utókornak.

Egyébként eddig nem láttam ennek a jó embernek a fizimiskáját. Most, hogy a Youtube csatornán megtaláltam őkelmét rájöttem, hogy nem vesztettem vele sokat. Tulajdonképpen a videót nézve egy szófosásban szenvedő jóllakott napközis beszél hozzánk vég nélkül baromságokat. A rend kedvéért belinkelem az egyik videójukat:



Ha kihüldezte magát a kedves olvasóm eddie barátunk fizimiskáján folytatnám a sort a lementett bejegyzésekkel. Ugyebár az egyik bejegyzésemben azt írtam, hogy eddie barátunknak mindegy csak pofázhasson. Ma arról, hogy gyerek nem kell és a család az egy terrorszervezet (tényleg nem kínos ilyet leírni 37 évesen?) De ha teszem azt a nője úgy maradna és szülne egy gyereket tuti, hogy eddienek a világ attól kezdve két részből állna: Önző hedonista faszokból és olyan emberekből mint ők, akik szülők lettek. (Mivel szövegértelmezési problémái vannak a csávónak ezt azóta úgy veszi, hogy beszóltam a nőjének pedig nem. Csak hát ha kölkük lesz csak ö neki kell megszülnie :D ) Erre Ginger sem volt rest és tollat ragadott.

nyisd ki ... Eddie nőjének levele nekem.


Természetesen nem késlekedtem a válasszal, amit Hinta azóta kitörölt. Az utolsó bekezdésben összefoglalom a véleményemet eddie-ről.


nyisd ki ... Törölt válaszlevelem Gingernek



Lucas Meier rögtön reagált soraimra és kiegészítette eddie és ginger romantikusnak éppen nem mondható történetéről. A valódiságát természetesen én nem tudtam megerősíteni vagy cáfolni de ezt megtette eddie mert ezt a bejegyzést is töröltette:

nyisd ki ...Lucas azóta törölt hozzászólása a "románncal"



Mondjuk az tényleg megfejthetetlen talány számomra, hogy egy nő miért ilyen senkiházi lúzer fasszal nyomul, akinek csak a pofája jár.

Egyébként ha a kedves olvasó azt gondolná, hogy ez az egész túlzás Eddie-vel az égvilágon semmi baj nincsen és írásomat csak a rosszindulat táplálja; nos, azoknak  a végére tartogattam a lényeget. Egy olyan exkluzív tartalmat, ami Eddie azóta törölt blogjában volt egy érdekesség, ami minimum pszichiátriai eset: Eddie saját magával csinált riportot!

Eddie meginterjúvolja saját magát!!!      nyisd ki ...



Persze ha ez nem lenne elég, hogy magával beszélget de vissza is kérdez önmagának feltesz olyan kérdéseket, amire nem is akar válaszolni így önmagától kér elnézést:

Kérdező: Családalapítás? Gondolkodtatok már rajta?

Eddie: Nagyon örülök, hogy feltetted ezt a kérdést. Ezernyi embert ismerek, akik szemrebbenés nélkül másznak bele tuskó módon mások legbelsőbb magánügyébe, és még csak nem is szégyellik magukat. Engem sem érdekel, hogy te mit csinálsz a zuhanyzóban, te se faggass engem arról, mi történik a hálószobánkban. Vannak dolgok, amikről beszélni kell, de ez nem tartozik közéjük. Ha egyszerűbben kéne fogalmaznom, azt mondanám, hogy semmi közöd hozzá.

Kérdező: Megértettem, és elnézést kérek!

Megjegyzem roppant érdekes, hogy amíg Eddie a gyerekvállalást magánügyként definiálja ennek ellenére erről faggatja saját magát, a Tanatót szidó levélben is szó van arról, hogy erről lett kikérdezve és az azóta eltüntetett bejegyzéseiből is az derül ki, hogy időről-időre valaki ezzel a témával megtalálja. Érdekes, hogy ez mindig csak vele történik.




Normális? :)

/Update I.: Posztom megjelenésekor Eddie már törölte ezt és ezt blogját is. Úgy látszik, amikor kikerül a kezéből a cenzúra joga és érvekkel már nem tudja megvédeni nézeteit illetve sanszos, hogy mások is azzal a lendülettel lépnek a tyúkszemére, amilyen tempóban ő anyázott másokat; nos, ebben az esetben Eddie barátunk hangnemet és stílus vált. Így ennek a bejegyzésnek  a törölt hozzászólások publikálásán kívűl más célja már nincsen. /


/Update II.: Egy kedves olvasóm már jó előre jelezte, hogy mivel Eddie messzire kerülte a helyet, ahol a tisztességet osztották várhatóan le  fogja tiltani a videói hozzáférését. Ezt megelőzendő ő jó előre lementette és újra a feltöltötte egy videómegosztóra így újra be tudom ágyazni. 



/Update III.: Eddie belátta, hogy nem viselkedett szépen és megkövette egy kommentben azokat, akiket megbántott. Én, a válaszban közölt feltételekkel el is fogadtam a bocsánatkérését és az ügyet lezártnak tekintem. /

/Update

IV.
: Eddie ismételten bocsánatot kért, ami egy külön posztot kapott. :) /


37 megjegyzés:

  1. Szia,

    Hogy az engedélyem nélkül idézgetsz általam leírt dolgokat, és ezzel szerzői jogot sértesz, az most nem érdekel. Inkább megköszönöm a reklámot!
    Egyébként ajánlom figyelmedbe az alábbi cikket, bár kötve hiszem, hogy értelmezni tudnád az olvasottakat!
    http://www.origo.hu/techbazis/internet/20080317-blog-honlap-es-a-szerzoi-jog.html

    Ami a többit illeti, szerintem ideje lenne felkeresned egy idegorvost. Ép eszű ember biztosan nem lovagol ennyit egy másik ember magánéletén, legfeljebb akkor, ha olyan mélyen van a saját önbecsülése, hogy kénytelen ezt az állapotot valamivel kompenzálni.

    Azt már csak halkan jegyzem meg, hogy nem ártana, ha megtanulnál a saját anyanyelveden helyesen írni.

    Boldog új évet a te fajtádnak is!

    Eddie

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Helló

      Ha gondolod mellékelhetsz egy listát a helyesírái hibákról. A böngészőben van helyesírás ellenörző de nem jelzett. :)

      Törlés
  2. “Azt már csak halkan jegyzem meg, hogy nem ártana, ha megtanulnál a saját anyanyelveden helyesen írni.”

    Előtte:

    “Ép eszű ember”

    Épeszű, egybeírva.

    Nem ártana, ha megtanulnál a saját anyanyelveden helyesen írni…


    L.M.

    VálaszTörlés
  3. Lucas

    Egy bejegyzésed nem jelenik meg csak emilben látom. Az osztrák nővel frigyre lépő posztoló posztja alatt szóba is hoztalak. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A lényeg, hogy megkaptad.

      Ja, kösz, hogy szóltál, most elolvastam a posztot. A kommentelők szánalmasak, mint mindig.

      Amúgy azt hiszem, ez az első ilyen poszt, ahol egy nyugati nőt egy magyar el tudott venni (magyar egyetemmel+osztrák PhD-val).

      Lehet, hogy nekem is egy osztrák PhD-t kellene csinálnom az egyetemem mellé? :)

      Más témával kapcsolatban írok mindjárt egy e-mailt neked az g.f 5-ös címedre.

      L.M.

      Törlés
  4. Határozottan felszólítalak, hogy a minket ábrázoló videót szedd le a csatornádról, vagy ha a csatorna nem a tiéd, akkor a videót töröld ki a bejegyzésedből! Ebben a bejegyzésben több alkalommal is megsértetted a személyiségi jogainkat, hiszen a felvételen azonosíthatóak vagyunk, így minden lehetséges jogi fórumon panaszt teszek ellened zaklatásért, szerzői joggal való visszaélésért, valamint személyiségi jogok megsértéséért.
    Üdvözlettel,
    a bejegyzésben említett Eddie

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Helló Eddie

      Remélem erre jársz valamikor mert januárban azt kérdezted vajon kit fog érdekelni a rólad írt cikk pár hónap múlva? Hát képzeld azóta a legolvasottabb lett mind közül.

      Egyébként mi van veled? Hazamentél végre? :)

      Törlés
  5. Eddie

    Gondoltam a miheztartás végett közlöm veled, hogy amennyiben nem hagyod abba a piti fenyegetőzésedet és bármiféle lépést teszel ez ügyben, ami miatt eltűnik ez a bejegyzés: Nos ebben az esetben én fogom eme bejegyzés másolatát és a lementett videóidat ahová csak lehet feltölteni és publikálni, ahol csak lehet.

    tehát kár a gőzért! Menj szépen vissza a blogodra a nőddel a hónod alatt és boldogítsd a többi szerencsétlent.

    VálaszTörlés
  6. Kedves Névtelen!

    Te nyertél.

    Minden jót!

    Eddie

    VálaszTörlés
  7. Egy gúnyos megjegyzéssel készültem, aztán úgy döntöttem, hogy másképp állok a dologhoz.

    Nem mondom, hogy igazatok van, és azt sem, hogy nincs. A mai napig nem értem, hogy mitől ilyen marha izgalmas számotokra az, hogy mi hogyan élünk, de végül is ez a ti dolgotok.

    Azt viszont belátom, hogy a szint alá süllyedés, az anyázás, a putri stílus semmivel sem igazolható, még akkor sem, ha olykor bosszantó sületlenségeket hordtok össze rólunk. Nem győzöm hangsúlyozni, hogy gyakorlatilag semmit nem láttok az életünkből, így a különböző történések miértjéről is legfeljebb csak elképzelésetek lehet, amely ráadásul igen gyakran téves.

    Szeretném a vitát [igazából ez nem is vita] lezárni, és minden érintettől elnézést kérni, akit valaha a múltban megbántottam. Komolyan mondom, hogy bocsánatot kérek!

    Bízom az intelligenciátokban, így remélem, hogy nem lesz több feszültség köztünk.

    Én a blogok [és az internet] világából szép lassan felszívódok. Nem fogok beugatni senkinek, nem fogom tovább osztani az észt. Se itt, se máshol. Van ezer más dolgom, amivel el tudom foglalni magam.

    Még egyszer: bocsánatot kérek mindazoktól, akiket a faragatlan stílusommal megbántottam!

    Mindenkinek nagyon boldog életet kívánok!

    Eddie

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hello Eddie

      Az elnézés kérést elfogadom. Persze egészen addig, amíg állod a szavad és nem kell a jövőben téged olvasnunk sem blogban sem hozzászólásban.

      BÚÉK! :)

      Törlés
  8. Még jó, hogy Eddie a semmivel fenyegette Flash Gordont, ugyanis youtube videót teljesen legális beágyazni bárhová, épp 2 hónapja döntött erről az Európai Bíróság.

    http://diepresse.com/home/politik/eu/4584667/EuGH_Einbetten-fremder-YouTubeVideos-legal

    L.M.

    VálaszTörlés
  9. Kedves Névtelen!

    Abban teljesen igazad van, hogy egy YouTube videó szabadon beágyazható bárhová. Én nem is erről beszélek, hanem arról, hogy egy általam készített felvétel – amelyen felismerhető, azonosítható vagyok – az engedélyem nélkül lett felhasználva. Ezt a jog úgy hívja, hogy „képmással való visszaélés”, amely személyiségi jogot sért.

    80. § (1) A személyhez fűződő jogok megsértését jelenti a más képmásával vagy hangfelvételével kapcsolatos bármiféle visszaélés.
    (2) Képmás vagy hangfelvétel nyilvánosságra hozatalához - a nyilvános közszereplés kivételével - az érintett személy hozzájárulása szükséges.

    177/A. § (1) Aki a személyes adatok védelméről vagy kezeléséről szóló törvényi rendelkezések megszegésével
    a) jogosulatlanul vagy a céltól eltérően személyes adatot kezel,
    b) az érintett tájékoztatására vonatkozó kötelezettségének nem tesz eleget,
    c) az adatok biztonságát szolgáló intézkedést elmulasztja,
    és ezzel más vagy mások érdekeit jelentősen sérti, vétséget követ el, és egy évig terjedő szabadságvesztéssel, közérdekű munkával vagy pénzbüntetéssel büntetendő.

    Ehhez kapcsolódó olvasmány.
    http://media-tudomany.hu/laparchivum.php?ref=37

    Mivel évekig dolgoztam fotósként, így pontosan tudom, hogy az illetékes hatóságok előtt az általam leírtak nem képeznék vita tárgyát, és abban is biztos vagyok, hogy egy esetleges bírósági eljárás során elmarasztaló ítélet születne, de hozzáteszem, hogy ezzel érdemben nem kívánok többet foglalkozni.

    Minden jót kívánok!

    Eddie

    VálaszTörlés
  10. Rég esedékes volt már, hogy valakinek egyszer telimlesz a puttonya.
    Ami engem illet sokszor mosolyogva olvastam ennek a dühös kis embernek a csapongásait. Hiányozni fog...néha...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ha hiányozni is fog újra meg újra elolvashatod ezt a mementóul szolgáló bejegyzést. :)

      Törlés
    2. Már háromszor olvastam. ;)
      A családdal téma volt ez a bejegyzés, meg úgy az egész sztori. Az elejétől képben vagyok eddievel mint őshatárátkelő posztoló, kommentelő + eddie engem is megtalált még régebben a blogomon, először mint nyelvtannáci tanácsokat osztott, aztán már pszichoanalízist is kaptam kéretlenül. Szerencsére (rólam) hamar lekopott.
      Épp ideje volt már, hogy visszanyaljon a fagyi.
      Köszönöm az élményt. Imádtam.

      Törlés
    3. Hát ezt a bejegyzést meg én köszönöm. Mindig jó ha valakinek örömet okoz a munkám. :) Egyébként számoltam rá, hogy előbb-utóbb elő kerülnek emberek, akiknek szintén volt valami konfliktusuk vele. Nevedre nem emlékszem a HÁ-n de mondjuk manapság ritkán is vagyok fent.

      Törlés
    4. Most néztem meg a blogodat a HÁ-s bejegyzéseidet pedig olvastam annó. Akkor lehet, hogy a kommentelők között nem láttalak. De mindegy is. Egyébként a bejegyzést egy bekezdéssel frissítettem. Fentről számolva a negyedik. ;-)

      Törlés
    5. Akkoriban többet kommenteltem. Amikor a dolog kezdett eldurvulni akkor már kevesebbet, mostanság csak néha, de a HÁ-s posztokat olvasom és hinta blogja is nagyon szórakoztató. Fricska, hogy onnan találtam ide :P

      Törlés
    6. Érdekes. Azt hittem a HÁ-n nyugodt a légkör hiszen hülyére van moderálva.

      Törlés
    7. Mostanra már igen. Csak én nem szoktam vissza...

      Törlés
  11. A végén már kezdtem megsajnálni ;)

    VálaszTörlés
  12. No, ha már idetalálnak a régiek, és jót röhögnek rajtam, akkor röhögjünk együtt.

    Megtaláltam egy régi felvételt, amit még egy barátomnak készítettem 2010-ben. Nem töltöttem fel sehová, így ellopni sem tudjátok, hogy aztán újra kiposztoljátok valahová. Szóval elég az hozzá, hogy elég vicces dolgokat mesélek az életről. Ma már belátom, s hogy ez így van, azt jelenti, hogy képes vagyok magamat is kinevetni. Nem hiszem, hogy ez baj.

    Eltelt öt év. Amíg mások még mindig ugyanabban a pocsolyában állnak, én változtam. Nem biztos, hogy jó irányba, de változtam. És változtak a körülmények is, mint ahogy Írország helyzete is. Öt év alatt nagyjából 15%-kal nőtt a bevándorlók száma, ami az aránylag kis ország kis lakosságához képest ahhoz már elég, hogy rendesen átrendezze a piacot.

    De ez már mindegy is, hiszen ez a történet lassan véget ér.

    Ami a „lyuknak csúfolt lakást” illeti, az egy 40 nm-es, másfél szobás, újépítésű ingatlan egy társasház legfelső szintjén, amihez egy 13 nm-es terasz is tartozik, tehát valaki valahol valamit nagyon félreértett. Ez a lakás most 1000 euró havonta, de a környéken az ilyen kéglikért már 1100-1200 eurót kérnek. EZ az elsődleges oka annak, hogy lelépünk innen: a megállás nélkül emelkedő lakásbérleti díjak. Már a belvárosi putrikhoz sem lehet 600 euró alatt hozzájutni, de az amúgy sem lenne számunkra megfelelő.

    A „kulimunka” is munka, én legalábbis büszke vagyok magamra, mert nem csak itthon lógatom a lábam. Egyébként a mai napig hivatásos gépkocsivezetőként alkalmaznak [nemcsak B, hanem C kategóriával], ami óránként 10 eurót hoz a konyhára. Van, akinek semmi nem elég, de én úgy gondolom, hogy nem lehet okom panaszra.

    A nemrég felkínált full time szerződést én utasítottam vissza, hiszen hamarosan [önként] elhagyjuk a szigetet, de azt hiszem, hogy ha nem lennének megelégedve a munkámmal [esetleg problémájuk lenne a nyelvtudásommal], akkor már rég elküldtek volna.

    Ja, hogy az íreket nehéz megérteni! Igen. És aki járt már ebben az országban, esetleg volt dolga írekkel, az pontosan tudja, hogy iszonyú rondán beszélik az angol nyelvet. Arról nem is beszélve, hogy a felnőtt ír lakosságból minden tizedik ember küzd valamilyen gonddal az olvasás és/vagy írás terén.

    Ami a kedvesemet illeti, nem csodálom, ha néhányan igyekeznek bemocskolni a szerelmünket. 16 évesen ismertük meg egymást, s talán ilyen korú emberektől nem is lehet elvárni, hogy egy életre elkötelezzék magukat. Egyébként nem ő dobott engem, hanem én maradtam el az ő életéből. És házas sem volt soha, így elválni sem tudott. Bár ez mind-mind magánügy, de azért leírom, mert amúgy száz sebből vérzik a rólunk szóló történet.

    A lényeg, hogy ma tökéletes párt alkotunk, és ezen semmi nem változtat. Az sem, ha egy elmebeteg, aki Hinta blogján is már legalább két különböző néven regisztrált, és két külön személyiséget próbál felvonultatni a hozzászólásaival [az egyik a kivándorlókat támogató seggnyaló, a másik a kivándorlókat hülyéző okoska] összehord rólunk olyan dolgokat, amelyek köszönőviszonyban sincsenek a valósággal.

    Mellesleg bármi történik velünk, az a mi dolgunk. Akár sikeresek leszünk, akár elbukunk, egyikőtök sem fogja tartani értünk a hátát.

    Amit írtam, továbbra is fenntartom. Elnézést kérek a forrófejű megjegyzéseimért! Nem volt szép, amiket annak idején az emberek fejéhez vágtam.

    Most már csak azt nem értem, hogy ha én eltűntem az internetes közösség szeme elől, bezártam a blogjaimat, nem osztom az észt egyik blogon sem, akkor minek ide ez a bejegyzés, teletűzdelve olyan idézetekkel, amelyek már csak itt olvashatóak? Hiszen ezzel csak reklámot csinálsz nekem; egy olyan embernek, aki az internet legmélyebb bugyraiból származik.

    Kit érdekel Eddie? Egyáltalán ki ez a fickó? Ki fog még emlékezni erre a faszra három-négy hónap múlva? Mit számít, hogy mit írt, ha már úgyis abbahagyta?

    Vagy egyszerűen csak jó érzés más életén csámcsogni? Hát nincs elég izgalom a saját életedben?

    A célodat elérted: Eddie beismerte, hogy hibázott. Te mikor ismered be nyilvánosan a saját tévedéseidet?

    Tisztelettel,
    Eddie

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Egyébiránt ha fontosnak tartasz még leírni valamit gyere bármikor. :)

      Törlés
  13. Helló

    Akkor kezdjük a legvégénél:

    Nem tudom pontosan mibe kellene beismernem a tévedésem. Hiszen én az egykori blogodra alapozva írtam meg a posztomat, amiről tőled már tudjuk, hogy életednek egy szeletkéjét mutatja be. Ez mindenkinél így van mondjuk de te fontosnak tartod több százszor is leírni. A nagy egész tükrében lehetnek falsch állítások de ez magától értetödő.

    Életem egyébként izgalmas a te életed való csámcsogást meg te váltod ki az emberekből. Noha ennek az ellenkezőjét hangoztatod folyamatosan, azért annak idején úgy lettek megfogalmazva a posztjaid, hogy az emberekbe véleményt és kérdéseket generáljanak. Amire te vagy anyázással és/vagy kitiltással vagy pozitívan reagáltál. Amióta nincs nálad a cenzúra joga azóta zavar ennyire ez a dolog téged. Egyébként ez a kettősség jól megfigyelhető akkor is, amikor meginterjuvolod magad. (lásd a posztomban az egyik kiemelt részt)

    Hogy kit érdekel Eddie nem tudom de Rózát például biztos és ha megnézed reggel még az ötödik legnépszerűbb bejegyzés voltál a blogon ma meg már a harmadik. Sőt Írországból is van újabban naponta 4 látogatóm. Nem tudod ki lehet az? ;-) Hogy hónapok múlva kit fog érdekelni szintén nem tudom.

    Hogy mit számít mindez? Leírtam az 'Update I.-ben' Olvasd el.

    A bejegyzésed többi részét meg én nem értem: Leírtad már 100X, hogy semmi nem igaz, ami itt szerepel. Rendben tudomásul vettem. De miért gondolod, hogy a sok ismételgetéstől ez meggyőzőbb lesz?

    Egyébként ha már (a téged nem érdeklő) bejegyzést olyan szinten figyelemmel kiséred, hogy egy mai frissitést is észre vettél; tudhatnád, hogy az egy régebbi poszt alól idézet. Akkori időkből, amikor te friss bevándorló voltál többedmagaddal laktál valahol és kukásként dolgoztál.

    Hogy öt évvel ezelőtti magadhoz képest változtál ez is örvendetes de már sokszor írtad. Lehet, hogy írok egyszer egy posztot Eddie jó útra tért címmel de ez most még a régebbi dolgokat dokumentálja.

    Egyébként lehetne tudni ki van két személyiséggel a Hinta blogján? És melyik ez a kettő? Már csak azért mert mint látod én nyílt lapokkal játszom és a régi "ismerőseid" is régi nevükkel jönnek ide nevetni egy jót.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát először is köszönöm, hogy az általam leírt helyreigazítást nem törlöd ki az oldalról, így az valamelyest árnyalni tudja a nagy egészről alkotott képet.

      Ha pedig a kettős személyiségről beszélünk, akkor talán inkább az érintett személyt kéne megkérdezni, hogy miért érzi szükségét állandóan más-más néven írogatni, ráadásul ugyanazon blogbejegyzés alá.

      L.M., esetleg Péter, de nálam volt ő már Tamás, János, József is, sőt egy alkalommal nőnek adta ki magát, de arra a felhasználónévre már nem emlékszem. És már nem is érdekel.

      De hogy konkrétabb legyek, ott van nekünk Mosoly Péter, aki egyébként Tengereczki Pál, meg tudom is én, hogy ki még. Komolyan mondom neked, hogy én ezt nem értem.

      Remélem, abban egyetértünk, hogy ez a jelenség a legenyhébben szólva is „nem normális”. Amúgy az egyezést már Hinta is észrevette. Nem nehéz, mert a stílus mindig azonos, mint ahogy a megfogalmazások és a szófordulatok is, attól függően, hogy kinek a bőrébe bújik az emberünk.

      A legutóbbi hozzászólásommal pedig csak arra próbáltam utalni, hogy ez az egész téma előbb-utóbb okafogyottá válik, ugyanis én tényleg befejeztem a nyilvános szereplést. Egyrészt meguntam az állandó vitákat, másrészt iszonyú sok dolgom lesz az elkövetkező másfél-két hónapban, így időt sem tudok [és akarok] szentelni az efféle dolgokra.

      Ahogyan már írtam: vettem a lapot, megértettem a leckét, és igazából okultam is belőle. Nem hiszem, hogy ezen van még mit ragozni.

      A legjobbakat!

      Eddie

      Törlés
  14. már a második legolvasotabb cikk lett a blogomon. Megy ez kérem. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. És mivel ennél nagyobb örömöd nem sok van az életben, így ennek is úgy örülsz, mint majom a farkának. No, hát akkor itt az ideje, hogy én is gratuláljak ehhez a szép teljesítményhez. Biztosan nagyon izgi dolog ismeretlen emberek életével foglalkozni, pláne úgy, hogy a bejegyzés háromnegyedében teljesen más dolgok hangzanak el, mint ami a valóságban történik. Ennyi erővel a két főszereplő kitalált személy is lehetne, akiknek az itt megírt története csupa feltételezésre alapul, akárcsak egy nem túl jól sikerült mesében.

      Szép napot!

      Eddie

      Törlés
  15. Kérdezhetek valamit?

    Miért nem írsz nálam sokkalta érdekesebb témákról? Például a bérleti díjak emelkedésével az esetleges kivándorlók lehetséges célországaiban? Szerintem ez is hozna nézettséget.

    Csak azért jutott eszembe, mert az elmúlt három hónapban öt olyan ismerősömmel is beszéltem [ezek közül ketten magyarok, valamint egy szerb, egy lengyel és egy ír], akik a brutálisan magas bérleti díjak miatt lépnek le Írországból.

    Nem tudom, máshol mi újság van [Anglia, Németország, Svájc, Hollandia], de ez egy olyan kérdés, ami mindenki számára fontos, hiszen lakni kell valahol. És ha most az jutna eszedbe, hogy ez csak a "kulimunkásokat" érinti, akkor itt jegyzem meg, hogy a dublini lakásárak már elértek egy olyan szintet, hogy már informatikusként sem feltétlenül éri meg itt maradni, hiszen hasonló bérezés mellett, de jóval kisebb költségekkel választhatják mondjuk az Egyesült Államokat is.

    Itt most egy két hálószobás lakás, nem putri környéken, jó közlekedés mellett [ami Dublinban még így sem egyenlő mondjuk a budapesti tömegközlekedés színvonalával], amely eddig 1000-1100 euró között mozgott, ma már 1400-1500 euró havonta, és ezt az emelkedést mindenki megérzi, nem csak a segédmunkás. Erre jön még rá a nemrég bevezetett vízdíj, ami tovább emeli a megélhetés költségeit. És a folyamatnak láthatólag még nincs vége.

    Nos, nem ragozom, hiszen én erről már írtam sokat annak idején, viszont mivel az oldalad címe az, hogy "Külhonban", nem pedig az, hogy "Mi újság van a lúzer Eddie-vel?", így talán ilyen irányba is elmozdulhatnál.

    Vagy foglalkozhatnál a nagyon is aktuális kérdéssel, miszerint néhány nyugat-európai állás megszerzéséhez ma már nem árt, ha urdu nyelven is beszél az ember.

    Azt hiszem, láthatod, hogy teljes jóindulattal fordulok feléd.

    Minden jót!

    Eddie

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Helló

      Ha nem csak ezt az egy írást nézed a blogomon már észrevehetted, hogy más témák is foglalkoztatnak nem csak ez. Meg ha belegondolsz a kattintás mánia inkább téged jellemez, hiszen annak idején nem egy meg két cikket azért írtál meg trágáran a blogodon, hogy odavonzza a sok trollt.

      Egyébként hányszor akarod még leírni, hogy az itt leírtak nem igazak? Már csak azért kérdem mert kezd kb olyan unalamas lenni mint, amikor mindig leírtad, hogy te már 37 vagy.

      Az írországi lakásárakat meghagyom neked. Blogodnak hála elkönyveltem az ír népet egy korhely, lusta, gusztustalan népségnek, ahol még az időjárás is trágya. Tehát felőlem 10e € is lehet a lakások ára.

      Törlés
  16. Én komolyan mondom, hogy békével jövök, tehát még véletlenül sem szeretnék vitát szítani.

    Hogy a leírtak valóságtartalma eléggé sántít, azt azért tartom fontosnak mindig hangsúlyozni, mert te sok mindent tényként állítottál be, amely információkról már te magad is beismerted, hogy hamisak lehetnek.

    Amit az írekről írsz, az túlnyomó részben igaz, de hála a te leckédnek, én már nem fogalmaznék ilyen sarkosan. Vannak köztük is tisztességes emberek, de az tény, hogy az "értelmesebbek" már rég leléptek innen.

    Ami pedig a blogodat illeti, természetesen arról írsz, amiről akarsz, én csak néhány tippet adtam, hiszen a valóságban tapasztaltak sokszor ellentmondanak azoknak az álmoknak, amit egy átlagos bevándorló magában dédelget. Ha pedig segíteni tudsz az embereknek azzal, hogy a rózsaszín ködön túl is lássanak valamit, akkor miért ne tennéd meg?

    Ezzel csak azt akarom mondani, hogy egy-egy konstruktív bejegyzés talán jobban lekötné az olvasóid figyelmét, mint a rólam [vagy bárki másról] szóló pletyka, bár hozzáteszem, hogy ez utóbbi is tartogathat érdekességet azoknak, akiknek más nem jut az életben.

    Sok sikert!

    Eddie

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nekem nincs ilyen küldetés tudatom, hogy akárkit is megmentsek akármitől. Erre ott a hinta blogja. Otthon is sokszor azt veszem észre, hogy 100 emberből talán egyet érdekel az érem mindkét oldala. A többi azt akarja az én számból hallani, amit elképzel. Ez lehet siker történet lehet az, hogy majd ő kijön nálam lakik és én megyek mindenhová fordítani neki meg az is, hogy kint sem könnyű.

      Én meg sokszor azt nem értem ha akkora nyomor van otthon miért van az embereknek több százezer forint elherdálni valójuk egy olyan kivándorlásra, ami 99%-ra tudható, hogy csúfos bukás lesz a vége.

      Törlés
    2. Akkor most már talán megérted, miért hajtogatom én folyton, hogy öt év alatt sok minden [nagyon sok minden] megváltozik, többek között a kezdeti hajtóerő is. Nálam ez a gyűlölet volt [és ezzel szerintem nem vagyok egyedül], ezért beszéltem úgy Magyarországról és a benne élő emberekről úgy, ahogyan soha nem lett volna szabad. Aztán szép lassan kinyílt a csipám, majd rájöttem, hogy hibáztam. Ezt elég nehéz beismerni, és még rosszabb akkor, ha még az orrom alá is dörgölik.

      Mindazonáltal egyetlen percet sem bánok az elmúlt öt évből, hiszen nagyon sok tapasztalattal gazdagodtam.

      Hidd el, hogy akik ma rászánják azt a pár százezer forintot az indulásra, még nem látják, hogy mi vár rájuk. Hajtja őket a vágy, a jobb életre való törekvés, és ezt önmagában nem is lehet elítélni. Még mindig jobb ez, mintha csak ülnének otthon, és mindig másokat hibáztatnának. Ezek az emberek legalább összeszedik a bátorságukat [na meg az összes pénzüket], és elindulnak.

      A kudarc pedig tényleg benne van a pakliban, de ezt senki sem szereti hangoztatni, hiszen ha minden tervünkhöz úgy állnánk hozzá, hogy 99%-ban bukásra van ítélve, akkor soha nem mennénk sehová. Nem igaz? :)

      Eddie

      Törlés
    3. Na jó de, amikor az anyuka kihozza úgy a gyerekét, hogy munkája nincs eü ellátást nem kap és sámánnal gyógyítatja a gyerekét skypén keresztül az azért csak meredek nem?

      Hozzáteszem, hogy ilyen sztori otthon a gyámügyet is érdekli és szívesen picsán rúgja a kedves szülőket.

      Nem is beszélve azokról, akik mindenféle nyelvtudás nélkül jönnek ki és csodálkoznak ha átverik őket. Jó talán Bécs ilyen szempontból súlyosabb hiszen 3 órás utazás után Pestről lehet szerencsét próbálni és ha nem jön be még gyalog is haza lehet menni.

      Törlés
    4. Nem tudhatjuk, hogy kit mi hajt. Abban teljesen egyetértek, hogy a kiskorú veszélyeztetése elítélendő, ugyanakkor ez megtörténhet akkor is, ha otthon maradnak. Én már azt sem értem, hogy miért kell a kicsiket kivinni a tüntetésekre. De hol van ez ahhoz képest, amikor emberek képesek napokon át egy kamion rakterében utazni, és az egész életen át összekuporgatott pénzüket odaadni az embercsempészeknek, csak hogy elérjék a megváltó Nyugatot. A kétségbeesés, a kilátástalanság belesodorhatja az embert olyan döntésbe, amit aztán megbánás követ. S ha már itt tartunk, mi még mázlisták vagyunk, hogy Magyarország nem háborús övezet, és nem a pokolgépek elől kell menekülni, sőt "diktatúra" ide vagy oda, a szabad mozgásunk sincs korlátozva.

      Napestig lehet ezen töprengeni.

      Minden jót!

      Eddie

      Törlés